Sportlövészet első féléves visszatekintő 2019

Rohan az idő, a nyakunkon az augusztus, ami azt is jelenti, hogy már 2019 második felét tapossuk. Az idei első félév a sportlövőink számára igen mozgalmasra és örömmel mondhatjuk, hogy eredményesre is sikerült. Mai adásunkat egy válogatással zárjuk, amellyel 2019 első felének legszebb sportlövősikereit élhetik újra.

Péni István már januárban jelezte, hogy jó formában van, hiszen második lett a világ legerősebb 10 méteres légpuskás versenyének számító müncheni viadalon. Egy hónappal később érkezett el számunkra az év eddigi csúcspontja, az Újdelhiben rendezett világkupaverseny. Ezen Péni megnyerte a kisöbű szabadpuska 3×40 lövéses összetett számát, amivel megszerezte a magyar sportlövők első kvótáját a tokiói olimpiára, összességében pedig a vitorlázó Berecz Zsombor és Érdi Mária után a harmadik magyar kvótát.

Még ki sem élveztük igazán az UTE klasszisának kvótáját, máris jött az újabb, ezúttal Major Veronikának köszönhetően. Ő a női sportpisztolyosok között bizonyult a legjobbnak India fővárosában, mégpedig döntős világcsúccsal. Ha pedig egy üzlet beindul… Veronika két nappal később a légpisztolyosok között is hatalmas fölénnyel lett aranyérmes, alig maradt el a szerb Zorana Arunovics világcsúcsától.

A március fő eseménye az eszéki Európa-bajnokság volt, amely nehezen indult a mieink számára, de a végére azért csak sikerült begyűjteni két érmet a felnőtteknél. Major Veronika azok után, hogy tavaly élete első felnőtt Európa-bajnokságán lemaradt a döntőről, idén bronzérmet szerzett légpisztolyban. A férfiak a Péni István, Sidi Péter, Somogyi Péter összeállítású puskás csapat révén értek el dobogós helyezést. Ők az elődöntőben végletekig kiélezett küzdelemben kikaptak a szerbektől, utána viszont simán nyertek a fehéroroszok ellen, így az ő nyakukba is bronzérem került.

Jött a szeszélyes április, ám Major Veronikára nem volt igaz ez a jelző, ugyanis szinte már menetrendszerűen szállította az újabb érmeket. A pekingi világkupán előbb légpisztolyban lett harmadik, majd sportpisztolyban még előrébb végezve ezüstérmet lőtt magának. Az utóbbi számban a fináléban minimális különbséggel maradt le a bolgár Marija Grozdevától.

Májusban a Vértesben rendezték meg a korongvadász Európa-bajnokságot, amelynek nyílt kategóriájában Szerdahelyi András ezüstérmet nyert. Ennek is örültünk természetesen, de akkor mit mondjunk Mészáros Eszter müncheni világkupán bemutatott szereplésére? Az alig két éve lövő tehetség hatodik lett női légpuskában, ezzel pedig 17 évesen olimpiai kvótát szerzett.

A júniusi Európai Játékokon Sidi Péter hajszállal maradt le a tokiói kvótáról, a negyedik helyezése így nem sok örömre adhatott okot neki. Hogy ne maradjunk Minszkben sportlövő által szerzett érem nélkül, arról Péni István gondoskodott a férfi kisöbű szabadpuska 3×40 lövéses számában nyert bronzérmével.